2017. december 11., Árpád napja.


Aktuális meccsek
  • Előző meccs Következő meccs
  • 2017. 11. 25. 13:00
  • THSE - Szabadkikötő
  • CSEPEL FC

Vereség

0-2

Statisztika: THSE - Szabadkikötő - CSEPEL FC


2012-2013

Goldball '94 FC SE - THSE-Sashalom 1-2 (0-0)

Gsz: Márics (Csábi), Márics (Juhász).

A jól tömörülő hazai csapat ellen az első játékrészben kevés helyzetet dolgoztunk ki. A második félidőben még jobban rákapcsoltunk, és szinte már csak ellenfelünk térfelén fordult meg a labda. Ennek ellenére ekkor úgy nézett ki nem tudunk fogást találni a védekezésre berendezkedett Goldball csapatán. Amikor már úgy nézett ki, hogy sajnos nem leszünk képesek megszerezni a nagyon fontos három pontot,a sérüléssel bajlódó csereként beállt csapatkapitányunk  Márics Péter vezérletével, aki zseniális produkcióval rukkolt elő, begyűjtöttük a három pontot. Így a végén drámai küzdelem után, mámoros „haleste” következhetett!

 

THSE-Sashalom - RÁKOSSZENTMIHÁLYI SC 1-1 (0-0)

Gsz: Csábi (Gáspár).

Ellenfelünk táblázaton mutatott helyezésétől függetlenül nehéz mérkőzésre számítottunk. Ez sajnos be is következett. Az első félidőben a vendégeknek még veszélyes kontratámadásokra is maradt ereje. A második játékrészben jól tömörültek a kapujuk előtt,és bár végig az ő térfelükön folyt a játék,nem sikerült begyűjtenünk a három pontot. Ettől függetlenül, ha pénteken az utolsó bajnoki mérkőzésen sikerül győztesen elhagynunk a pályát, elértük céljainkat. Erre készülünk!

 

Gázművek MTE - THSE-Sashalom 1-4 (0-1)

Gsz: Mórocz(Balázsi), Péter(Nagy), Schwarcz(Péter), Nagy(Schwarcz).

Egy gólos vezetésünk ellenére a bajnokság leggyengébb első félidejével rukkoltunk elő. Fiatal ellenfelünk a mérkőzésnek ennek a részében mezőnyben jobban játszott, mint mi. A szünetben ezért finoman szólva is rendbe kellett tennünk a dolgokat, mert amit láttam az felháborító volt és méltatlan az eddigi eredményeinkhez.

A második játékrészben sem játszottuk életünk meccsét, de legalább fegyelmezettebbek, magabiztosabbak voltunk. Szép kontrákat is vezettünk, és háromszor mattoltuk is ebből a hazaiakat.

Hétről-hétre abban bízom,hogy felépülnek sérültjeink, de minden meccsen újabb játékosaim esnek ki a sorból. Most egy bokasérüléssel és egy orrcsonttöréssel lettünk „gazdagabbak”. Széphelyi Ferinek, rutinos remek középpályásunknak ezúton is mielőbbi jobbulást kívánok!

IKARUS BSE - THSE-Sashalom 2-0 (2-0)

Sajnos az eredmény alapján ma sem sikerült pótolni hiányzóinkat. Két fordulata volt a mérkőzésnek. 0-0-nál büntetőt hibáztunk, illetve a kiállítás után rögtön gólt kaptunk. A második játékrészben azonban emberhátrányban is jól küzdöttek játékosaim, és kiegyenlített félidőt láthattunk. Kis szerencsével szorosabbá is tehettük volna a mérkőzést, de ekkor már nehéz dolgunk volt.

 

THSE-Sashalom - MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SE 0-1 (0-0)


Nehéz mérkőzésre számítottam mivel 4-5 meghatározó játékosunkat kellett ma nélkülöznünk, és mint kiderült nem is sikerült őket megfelelően pótolnunk. Az első játékrészben ötlettelenül, gyengén futballoztunk. A második félidőben fokozatosan javult fel a játékunk. Kezdtük felőrölni masszív ellenfelünket, és jöttek a helyzetek is. Ekkor már csak a védekezéssel voltak elfoglalva az egyetemisták, akik a hajrában váratlanul egy kontra támadásból megszerezték a győztes találatot.
Bár a második félidőben kaptuk a gólt, de véleményem szerint az első félidei indiszponált játékunknak köszönhetjük első sorban ezt a gyenge eredményt. Gratulálunk ellenfelünknek és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Hozzátartozik még a mérkőzéshez, hogy ma kivételesen magas színvonalú remek játékvezetéssel találkoztunk. Ilyen minőségi bíráskodást ebben az osztályban ritkán tapasztalhatunk!

 

 

MLTC -THSE-Sashalom 2-5 (2-4)

Gsz:Péter (Széphelyi), Balázsi (Baráth), Péter (Lőrincz), Márics, Péter.

Elsöprő harminc perccel nyitottunk. Határozott, fegyelmezett, tudatos, célratörő volt játékunk a mérkőzés elején. Ezzel a remek kezdéssel tulajdonképpen el is döntöttük a mérkőzés sorsát. A második játékrészben már csak a három pont begyűjtéséhez megfelelő teljesítményt nyújtottunk, de így is sok helyzetünk maradt kihasználatlanul.

Ma remek felfogásban futballoztak játékosaim, és megérdemelten távozhattunk győzelemmel Mátyásföldről. Ünneplésre azonban most nincs sok idő, hiszen készülnünk kell a következő feladatra, a TF elleni találkozóra.

A hazaiaknak gratulálunk a jó tavaszi szerepléshez, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

 

THSE-Sashalom - Grund 1986 Fc 7-2 (3-1)

Gsz: Péter(Lőrincz), Csabai(Szilágyi), Csábi(Lőrincz), Füzy,(Erhardt) Lőrincz(Mórocz), Füzy(Schwarcz), Füzy(Füzy).

 

Az első játékrészben a vendégek a széleken többször mögénk kerültek, és jól játszottak. Csak a kapu előtti határozottságunkat köszönhettük a vezetést! A második félidőben már kijavítottuk a hibákat, és kézben tartottuk a meccset. Sőt, a végén már egy kis örömfoci hangulat is beköltözött a Piros rózsa utcába!

 

THSE-Sashalom - Főv. Vízművek SK 1-0 (0-0)

Gsz: Csábi (Balázsi)

A mérkőzés túlnyomó részében nem játszottunk jól. A vendégek több helyzetet alakítottak ki, és támadásban többet mutattak nálunk. Mi a második félidő első 20 percében játszottunk jól, és ez is elég volt ahhoz, hogy megszerezzük a mindent eldöntő gólt.

Az őszi meccs tükrében mindenképpen szerettünk volna visszavágni a Vízművek együttesének, és ez szerencsére most sikerült.

 

A mérkőzés előtt kérdéses volt a találkozó megrendezése, mivel mindkét csapat fehér szereléssel  készült. Szeretném ezúton is megköszönni a RAFC vezetőségének a rugalmasságot, és segítőkészséget miszerint rendelkezésünkre bocsájtott megfelelő színű mezeket, így le tudtuk játszani a meccset!  Többek között ezért, és ezer más dolog miatt is érezzük már úgy évek óta, hogy igazi otthonra találtunk a Piros rózsa utcában!

 

 

VOYAGE SE - THSE-Sashalom 4-3 (4-0)

Gsz: Balázsi (Füzy), Lőrincz (Schwarcz), Széphelyi (Schwarcz)

Az első percekben jól kezdtük a találkozót és ziccerig is eljutottunk. Utána azonban előzmény nélkül a hazaiak 20 perc alatt úgy értek el négy találatot, hogy abból is gólt rúgtak amiből nem akartak. Minden 16-os előtti szituációból jól jöttek ki és betaláltak. Erre mondják, hogy jó csapatnak szerencséje is van! Ez természetesen megfogott minket, és ellenfelünk magabiztossá vált, így már jól is játszott. 
Ekkor nem gondolta volna senki, hogy az utolsó percek azzal fognak telni,hogy a hazaiak játékosai kétségbe esve egymást nyugtatava próbálnak időt húzni. Az én játékosaim azonban a szünetben megbeszéltek után más álláspontra helyezkedtek, és nem adtál fel!
A második félidőben megmutatták mindenkinek miért is vagyunk a tabella első felében. A hazaiaknak most már nem jött be minden, és kimaradtak a lehetőségek, érezhető volt, ha tudunk szerezni egy gólt, felzárkózhatunk. Hatalmas küzdelem árán a hajrára feljöttünk egy gólra, és már csak az idő volt az ellenfelünk.
Bár a vendéglátóink úgy érezték mi gyakoroltunk nyomást a játékvezetőre, de egy meg nem adott nyilvánvaló 11-es, és egy még szembetűnőbb után rúgásért csak sárga lap járt a Voyage játékosának. Nem beszélve arról, hogy a megadott büntetőnket is az asszisztens kolléga éberségének köszönhetjük, mert a tiszta buktatást a sípmester a középkörben joggolva nem észlelte! Ezekből is látszik, hogy sokféleképpen lehet látni egy mérkőzést. Illetve valahol hasonló az álláspontunk a hazaiakkal miszerint mi sem voltunk elégedettek a játékvezető tevékenykedésével. 
Sok problémával szenvedtünk a mérkőzés előtt, és továbbra is vannak gondjaink, de az a csapat , aki egy ilyen sokkot kapva, ami ért minket az első 25 perc után így fel tud állni, sokra hivatott, és megérdemli az elismerést!

THSE-Sashalom - KELEN SC 4-0 (2-0)

Gsz:Gáspár(Marton), Füzy(?), Füzy(Balázsi), Márics(Csábi).

A 4-0 ellenére a mai napon nem játszottunk jól,de szervezet és határozott játékunknak köszönhetően egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Sokat elmond még a mérkőzésről,hogy ellenfelünknek a találkozó során egy pontrúgás után sikerült egyetlen helyzetet kialakítani. A második félidőben feljavult a játékunk, és ilyen arányban is megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Készülünk a követező feladatra!

 

 

THSE-Sashalom - HEGYVIDÉK SE 1-0 (0-0)

Gsz:Marton(Szilágyi)

A rossz minőségű talaj rányomta bélyegét a mérkőzés színvonalára. Az első játékrészben kiegyenlített találkozó után a félidő vége előtt emberhátrányba kerültünk. A szünetben rendeztük a sorokat, és a második félidőt úgy kezdtük, hogy ez a nehézség nem érződött csapatunkon. Minden játékosom nagyot küzdött, és abban a pillanatban, ahogy egyenlő létszámban voltunk ellenfelünkkel, már góllá is érett a harcos, jó játékunk.

Mindkét csapatnak meg kellett szenvednie a pályával, így inkább a küzdelem dominált a mai párharcban, amiben játékosaim ma jelesre vizsgáztak.

Értékes győzelem volt, sok sikert kívánunk a vendégeknek a továbbiakban!

 

THSE-Sashalom - NAGYTÉTÉNYI SE 5-2 (1-1)

Gsz: Szilágyi(Füzy), Marton(Füzy), Füzy(Marton), Gáspár(Füzy), Csabai (Rab)

 

Vendégeink jól kezdték a mérkőzést, de gyorsan sikerült felvennünk a ritmust. Amikor nem volt benne a játékban, akkor egy les gyanús helyzet után gólt kaptunk. Ez megfogta egy kicsit csapatunkat, de annyira nem, hogy ne tudtunk volna a szünet előtt közvetlenül egyenlíteni.

A második játékrészben átengedtük a területet a Nagytétény csapatának,és ebből sikerült gólokat szereznünk, mellyel eldöntöttük idő előtt a mérkőzés sorsát. A hajrában még az is belefért, hogy tizenegyest hibázzunk.

Remek munkát végeztek ma a fiúk,és mindent megtettek a csapat győzelméért. Sok jó teljesítmény is akadt együttesünkben, és mindenki maximálisan hozzá tudott tenni a sikerhez.

Ilyen arányban is teljesen megérdemelten tartottuk otthon a három pontot, és készülünk a következő feladatra.

 

BUDATÉTÉNY SE -THSE-Sashalom 2-2 (0-0)

Gsz: Gratzl(Balázsi), Füzy(Balázsi)

Sajnos itt hagytunk két pontot. Már egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. A találkozó előtt kiegyeztem volna egy döntetlennel,de így felettébb bosszantó eredmény született számunkra. Tulajdonképpen végig kézben tartottuk a mérkőzés,és a hajrára két góllal elhúztunk.2-0-ás vezetésünk után ellenfelünk,  és a játékvezető nyomás alá helyezett minket, amit nem tudtunk elviselni. Ilyen körülmények között Budatétényről nem rossz az egy pont begyűjtése, hiszen nem sokan vitték el  három pontot a Jókai Mór utcából, de a játék képe alapján ez az eredmény most csalódás számomra.

 

 

THSE-Sashalom - Ferencvárosi FC 1-1 (1-1)

Gsz: Schwarcz (Márics)

Nem sikerült a múlt heti jó játékunkat átmenteni. Sem eredményben, sem játékban nem tudtuk érvényesíteni a tabellán mutatott különbséget.

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, és kis odafigyeléssel előnnyel mehettünk volna a szünetre.

A második játékrészt jobban kezdték vendégeink, és csak a félidő közepétől tudtunk valamirevaló támadásokat építeni.

Összességében ma nem érdemelünk egy pontnál többet.

 

 

UNIONE FC - THSE Sashalom 0-4 (0-2)

Gsz:Füzy(?), Péter (Marton), Csabai, Lőrincz (Széphelyi).

Összességében közel a tökéleteshez mérkőzést sikerült játszanunk. Mindenki a saját területén próbált mindent megtenni a csapat sikerességéért, és próbálta a maximumot nyújtani. Nagyon fegyelmezetten, végig kézben tartva a mérkőzést ilyen arányban is megérdemelten győztünk rutinos ellenfelünkkel szemben. Elégedett lehetek a látottakkal. Készülünk a soron következő feladatra.

 

 

 

Grund 1986 FC - THSE-Sashalom 0-4 (0-2)

Gsz:Füzy (Balázsi), Füzy, Széphelyi (Balázsi), Szilágyi (Balázsi)

 

Az első perctől kezdve éreztettük ellenfelünkkel, hogy innen csak és kizárólag három ponttal akarunk távozni. Végig domináltunk és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Ha a végjátékban jobban összpontosítunk, még nagyobb arányú lehetett volna győzelmünk. Most egy kicsit talán sajnálhatjuk, hogy vége az idénynek, mert az utolsó fordulókra remekül összeállt a csapatunk, de így is nyugodt téli pihenő vár ránk. Összességében nagyon jó őszi teljesítmény áll mögöttünk!

Továbbra is felemelő érzés egy ilyen remek közösség, és csapat edzőjének lenni!

 

 

THSE-Sashalom - GOLDBALL' 94 FC SE 2-0 (1-0)

Gsz: Juhász (Balázsi), Rab (Füzy)

Ma is jó iramú, elfogadható színvonalú mérkőzésen vagyunk túl. Végig kézben tartottuk a mérkőzést. Remekül zártuk le védekezésben  a veszélyes zónákat, és ennek köszönhetően a Goldball együttese komolyabb helyzet kidolgozása nélkül játszotta le a találkozót.

A hajrában kontratámadásainkból 3-4 ziccert puskáztunk el, de a mai napon ez is belefért! Elégedett vagyok csapatom mai teljesítményével

 

 

Rákosszentmihály - THSE-Sashalom 1-4 (1-3)

Gsz: Füzy (Balázsi), Füzy (Medgyesi), Juhász (Rodrigues), Széphelyi (Nagy P.)

Az első félidőben jó iramú, nyílt mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat támadólag lépett fel, és ebből a rohanásból, két gólos előnyre tettünk szert. A második félidőben már azt játszottuk, ami a jó eredmény megtartásához szükséges. Ekkor már nagyrészt csak az ellentámadásokra építettünk, aminek következtében a hajrában végleg eldöntöttük a találkozó sorsát. Az első félidei jó játékunknak köszönhetően megérdemelten nyertük meg ezt a „házi rangadót”.

Ellenfelünknek sok sikert kívánunk a továbbiakban és reméljük tavaszra rendezni tudják soraikat!

 

 

THSE-Sashalom - Ikarus BSE 0-1 (0-0)

Egy kivételesen gyenge színvonalú és iramú mérkőzésen vagyunk túl. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, de a vendégek a hajrában egy szerencsés találatnak köszönhetően elvitték a három pontot. A mérkőzés minőségével vetekedett a játékvezető tevékenykedése. A sárga és piros lapok kiosztásánál nem fukarkodott a sípmester. Ezzel még nem is lenne baj, de következetesen csak az egyik oldalon sikerült szorgalmasan lapokat osztani. Két játékosunk is komoly fejsérüléssel fejezte be a mérkőzést, mindkét esetben teljesen egyértelmű könyöklés következtében. Számonkérésünkre a sporttárstól egyszerű, világos választ kaptunk:

Két szemem van, nem láthatok mindent.

Mi ezzel a válasszal nem nagyon vagyunk beljebb,de az igazsághoz hozzátartozik, ha Lovász sporttárs több dolgot észrevenne a pályán, akkor valószínűleg egy-két osztállyal magasabb szinten fújhatná a sípot.

A mai vereségnél sokkal fájóbb, hogy a sok sérültünk mellé, jövő hétre két eltiltottunk is lesz. Embert próbáló feladatnak tűnik majd ütőképes csapatot kiküldenünk a pályára.

 

Magyar Testnevelési Egyetem SE - THSE-Sashalom 0-2 (0-1)

Gsz: öngól (Márics), Lőrincz (Balázsi)

Nagyon szervezetten és jól védekeztünk ma. Ennek köszönhetően a hazaiak komolyabb helyzet kidogolzása nélkül játszották le a kilencven percet. Kombinatív támadójátékból sajnos ma sem mutattunk sokat, de emiatt most aligha kell bánkódnunk!

 

THSE-Sashalom - MLTC 2-2 (1-0)

Gsz:Füzy (Juhász), Füzy (dr. Erhardt)

Rémálom a Pirosrózsa utcában. Egy már megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből az utolsó utáni percben.

 

 

FŐV. Vízművek SK - THSE-Sashalom 3-1 (1-0)

Gsz:Balázsi(Márics)

A mai napon megint a rosszabbik arcunkat mutattuk. Ez azért is elszomorító, mert egy csapat életében az esetleges gyengébb teljesítmény nagyban függhet attól, ha az ellenfél jó játékerőt képvisel. Mi ma ilyen csapattal nem találkoztunk, és ennek tükrében igen csak aggasztó a mutatott produkciónk. A következő hetekben lesz lehetőségünk a jobbik oldalunkat újra megmutatni, és ezért mindent meg is fogunk tenni!

 

 

THSE-Sashalom – VOYAGE SE 3-0 (1-0)

Gsz: Marton(Balázsi), Füzy(Marton), Marton(Balázsi)

Ragyogó első félidőt produkált a csapat. Ellenfelünket nem engedtük kibontakozni, remek felfogásban, sok párharcot nyerve veszélyes támadásokat vezettünk. A helyzetek alapján már ebben a játékrészben eldönthettük volna a mérkőzést. A második félidő elején két helyzetünkből két gólt szereztünk és ezzel eldöntöttük a mérkőzést. Ezek után már csak az eredmény megtartására maradt energiánk, és csak ritkán jutottunk el az ellenfél kapujáig, de így is szereztünk egy teljesen szabályos gólt, amire senki nem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem volt érvényes.

Győzelmünk értékét növeli, hogy továbbra is úgy gondolom, a bajnokság egyik legerősebb és legtudatosabban játszó ellenfelét győztük le.

 

 

KELEN SC – THSE-Sashalom 3-0 (0-0)

Ebben a bajnokságban most játszottunk a leggyengébben. Csak az első félidő utolsó 20 perce volt értékelhető számunkra. Kis szerencsével eredményesebbek is lehettünk volna,de ma összességében keveset tettünk a jó eredmény eléréséért!

 

 

Hegyvidék SE -THSE-SASHALOM 1-0 (1-0)

 

Nehéz, küzdelmes mérkőzést játszottunk szimpatikus ellenfelünkkel a

péntek esti félhomályban. Az első félidőben kiegyenlített játék mellett

egy pontrúgás után, egy abszolút elkerülhető góllal szereztek vezetést a hazaiak.

 

A második játékrészben mindent egy lapra feltéve próbáltunk gólt

szerezni. Hiába borult fel a pálya, nem sikerült az ellenfél kapujába

juttatni a labdát. A mezőnyfölény mellé csak 2-3 helyzetet sikerült

kidolgoznunk a második félidőben, és ez kevésnek bizonyult a sportszerű

Hegyvidék csapata ellen!

 

 

THSE-SASHALOM - ASR-Gázművek 4 – 2 ( 0 – 1 )

Gsz: Márics(Balázsi), Schwarcz(Márics), Szilágyi(Schwarcz), Nagy P.(Márics)

 

Nem túl magas színvonalú, de nagy iramú mérkőzésen vagyunk túl. 0-2 után megdobbant a Halak szív. Nagyot küzdöttek játékosaink, és megérdemelten tartottuk otthon a három pontot egy sportszerű, szimpatikus ellenféllel szemben.

 

 

NAGYTÉTÉNYI SE - THSE-Sashalom 4-1 (3-0)

Gsz:Márics(Marton)

Az első félidőben a védekezésünk csődöt mondott. Védőink nem egyenként, hanem, mint szekció vallottak kudarcot! A támadójátékunk ötlettelen volt. Így ellenfelünk erőlködés nélkül háromszor is mattolt minket.

A második játékrészt remekül kezdtük, a második percben már szépítettünk is, és a hazaiak a saját térfelükről nem tudtak kijönni. Azonban egy fegyelmezetlenség miatt végleg elszálltak a reményeink, és emberhátrányba kerültünk.

Pozitívum, hogy létszámhátrányban sem estünk szét, és az utolsó percig próbáltunk gólt szerezni.

 

 

THSE-Sashalom - Budatétény 1 - 3 ( 1 - 2 )

Gsz: Marton Z.(Rab)

Jó előjelekkel várhattuk a mérkőzést mivel a tavalyi bajnokságban oda-vissza legyőztük ellenfelünket úgy, hogy még gólt sem kaptunk. Azonban a labdarúgás néha furcsa dolgokra képes. A mai mérkőzésen játszottunk idén a legjobban, mégis elszenvedtük első vereségünket. Az találkozó során mi tettünk többet a győzelemért, és végig mi domináltunk. A vendégek is tarthattak tőlünk, mivel tíz perc után már az időhúzással is foglalkoztak.

Jó játékunk ma nem párosult eredményességgel, de amennyiben ilyen produkcióval tudunk előrukkolni hétről-hétre, minden bizonnyal a tabella első felében fogjuk találni magunkat.

Mi a Budatétény csapatának gratulálunk, a maximumot sikerült kihozniuk ebből a mai párharcból.

 

 

FFC - THSE-SASHALOM 2 - 3 ( 1 - 0 )

Gsz:Marton Z.(2), Juhász

Gp:Balázsi, Marton, Márics

Nagyon rossz előjelekkel vágtunk neki ennek a mérkőzésnek. A már szokásosnak mondható sérültjeink mellé a mérkőzés előtti órákban különböző sajnálatos balesetek miatt még két játékosunk kidőlt a sorból.

Ennek ellenére magabiztosan kezdtük a játékot. A találkozó egészében tudatosan adtuk át a területet a hazaiaknak. Bár ők úgy érezhették, hogy az ő akaratuk érvényesül,de mi pontosan tudtuk,hogy a mai napon ez a fajta játék hozhatja meg a sikert. Az előzmények alapján is felesleges lett volna részünkről belemenni egy rohanós mérkőzésbe. Az első félidőben azonban még csak mezőnyben ügyeskedtünk, de a támadójátékunk vérszegény volt. Ezek után a félidő lefújása előtt nem sokkal pontrúgás követően tulajdonképpen a semmiből vezetést szerzett az FFC,és hátránnyal vonulhattunk a szünetre.

A második játékrészben kis átszervezéssel egy támadóbb felfogású csapatot küldtünk pályára. Ennek eredménye gyönyörű gyors három gól, amivel mattoltuk ellenfelünket, ezzel el is döntve a mérkőzés sorsát.

A találkozó egészében remekül helytálltak játékosaim, és jól kezeltek minden kényes szituációt és periódust. Tudatos, magabiztos játékunknak köszönhetően megérdemelten hoztuk el a három pontot,egy olyan helyszínről ahonnan az elmúlt évek eredményei alapján enyhén szólva sem győzni jártak a csapatok!

Ellenfelünktől játékban lényegesen többet vártunk, de valószínűleg a sérültjeik jelen létében sokkal többre lettek volna képesek.

 

 

 

THSE-SASHALOM - UNIONE 2 - 0 ( 0 - 0 )

Gsz:Füzy(Márics), öngól(Lőrincz)

Az elmúlt hetek történései után nagyon kellemes meglepetés volt számomra csapatunk játéka. Végig összeszedetten, fegyelmezetten futballoztunk.  Ellenfelünknek nem sok esélyt adva, az egész találkozón magabiztosak voltunk. Rutinos ellenfelünk a mérkőzés hajrájára elfáradt, és csak rajtunk múlt, hogy milyen arányú győzelemmel kezdjük a nyitányt. Örömteli továbbá, hogy a mai napon csapatunkban nem volt rossz teljesítményt nyújtó játékos.

Az egész mérkőzés nagy pozitívum számomra, ami további erőt adhat a folytatáshoz.





játékosok
  • Kiss Dávid
  • Révész György
  • Pataki Bence
  • Kovács Zsombor
  • Farkas Zoltán
  • Orza Andrei
  • Sztankó Dávid Sándor
  • Rácz Botond
  • Altorjai Richárd
  • Simon Péter
  • Vincze Szabolcs
  • Aranyos Márk
  • Katona Dániel
  • Tóth Henrik
  • GERHARDT ÁDÁM
  • Fodor Norbert
  • Bánhidi Bence
  • Csuka Máté
  • Péter Attila
  • Csontos Krisztián
  • Németh Gábor
  • Baksa Ákos
  • Jakubek Norbert
  • Szalai Kristóf
  • Sárossy Dániel
  • Gólya Martin
  • Sásdi Dominik