2017. december 11., Árpád napja.


Aktuális meccsek
  • Előző meccs Következő meccs
  • 2017. 11. 25. 13:00
  • THSE - Szabadkikötő
  • CSEPEL FC

Vereség

0-2

Statisztika: THSE - Szabadkikötő - CSEPEL FC


2013-2014

KELEN SC THSE-SASHALOM 1-4  (0-1)

Gsz: Puskás ( Füzy), Bogdán (Rab), Bogdán (Márics), Medgyesi (Füzy).

 

Talán a tavasz leggyengébb játékát mutattuk, de voltak a mérkőzésnek szakaszai, ahol megmutattuk, hogy tudunk futballozni is, és most ez is elég volt a magabiztos győzelemhez!

Szimpatikus, sportszerű ellenfelünk jól küzdött, és úgy néz ki jövőre megtarthatják az első osztályú tagságot.

Egy elképesztő, minden várakozást felülmúló idény van mögöttünk. Voltak, akik nem teljesen indokolatlanul az egyik kiesőt látták az őszi idény után a csapatunkban. Mi ismét a pályán adtunk választ a bennünk kétkedőknek, és a Kerület, Pénzügyőr csapatai mögött a tavaszi harmadik helyet is megszereztük! Azonban nem érdemes meglepődni, csoda most sem történt. Egyszerűen a kemény munka mint mindig meghozza gyümölcsét! A kitűzött célt nem hogy teljesítettük, de ahogy már többször a múltban, túl is szárnyaltuk. Köszönöm mindenkinek aki beállt mögém, és így vagy úgy hozzátett a csapat sikeréhez .

Ezért az eredményért,ezért a csapatért érdemes volt ismét komoly áldozatokat hozni!

 

THSE-SASHALOM  - UNIONE FC 3-1 (1-0)

Gsz: Simon (Rab), Füzy (Simon), Péter (Márics).

 

Nehezen feltörhető masszív ellenfél az Unione csapata, hiszen jól megszállják a saját térfelüket, és ezáltal nehéz ellenük kibontakozni. Azonban csapatom, mint sok más feladatot tavasszal, ezt is sikerrel abszolválta.

Ahogy az oroszlán bajszát, úgy a tintahal lábasfejét sem célszerű megrángatni. Ősszel ellenfeleink ezt megtették, így kénytelenek voltunk felébredni, és megindulni. Még egy fontos feladat vár ránk pénteken,amit szeretnénk teljes koncentrációval sikeresen teljesíteni.

 

THSE-SASHALOM  - BUDAFOKI LC 2-1 (2-1)

Gsz: Simon(Füzy), Lőrincz Á.(Rab)

 

A vendégek jól kezdtek, és folyamatos pontrúgásokkal a kapunkhoz szögeztek. Bő negyed óra után azonban produkált csapatom egy olyan 15 percet, ami megmutatta,hogy miért is vagyunk jelenleg a tavaszi tabella harmadik fokán. De mielőtt egy kicsit is megnyugodhattunk volna, sorozatos hibák következtében ellenfelünk szépített, sőt emberhátrányba kerültünk. Ahogy várható volt a BMTE együttese nyomás alá helyezett minket, de álltuk a rohamokat, majd a második játékrész közepén kiegyenlítődött a létszám, mert Péter Attilával nem bírtak a budafoki fiatalok és sokadszorra csak szabálytalanság árán tudták megállítani. Így a hajrára már nem csak a jól futballozó Budafoknak, de nekünk is adódtak helyzeteink,de meglepő módon semelyik csapat sem talált be a kapuba. Remekül helytállt ismét csapatunk, jól küzdött, helyenként tetszetősen játszott, és a kényes periódusokat is jól kezelte. Szép munka volt!

TESTVÉRISÉG SE - THSE-SASHALOM  1-2 (1-1)

Gsz: Simon (Simon), Füzy (Simon)

Simon Péter: (Strebek Marcell távollétében) Mérkőzés elején talán a nagy meleg miatt tompán fociztunk, meg is lett az eredménye, gólt is kaptunk. Hamar rendeztük a sorainkat, jókor jött az ívószünet meg a kiállítás. A második félidőben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amik kimaradtak, egy pontrúgás után megszereztük a megérdemelt vezetést és a győzelmet. Gratulálok az egész csapatnak. CSAPATMUNKA VOLT!!!

THSE-SASHALOM - IKARUS BESE  3-2 (2-0)

Gsz: Lőrincz (Péter), Simon (Péter), Lőrincz (Mórocz)

Tudtuk, hogy a vendégek mezőnyben kreatívan tudnak futballozni ezért a védelmünket, és középpályás védekezésünket is jól meg kellett szerveznünk. Játékosaim ezt a feladatot remekül végrehajtották. Ellenfelünk nem talált fogást rajtunk. Az utolsó öt percben a fáradtság számlájára írható, hogy nem tudtunk már megfelelően koncentrálni így a végeredmény szoros lett. Ez azonban aligha számított és a lényegen egyáltalán nem változtat. Győzelmünk nem forgott veszélyben, és ha nem is az idei legjobb játékunkkal, de imponáló magabiztossággal, veszélyes kontrajátékkal tartottuk otthon a három pontot.

 

THSE-SASHALOM - Budafoki LC  (2-1) FÉLBESZAKADT

 

0-1-es állásról fordítottunk, így jó előjelekkel vártuk a második játékrészt, de sajnos az égiek közbe szóltak és a találkozó félbeszakadt.

Ezen túl lépünk, és törekszünk arra, hogy a megismételt mérkőzésen is ilyen hatékony támadójátékkal rukkoljunk elő!

 

RTK-VASLÓ - THSE-SASHALOM  1-1 (1-1)

Gsz: Márics (Lőrincz L.)

 

Az akarat megvolt,a szenvedély, a tűz nem. A mérkőzés nagy részében hiába folyt a játék a hazaiak térfelén és kapujuk előterében, nem tudtuk bevinni a győztes találatot. Nem állítanék valósat, ha azt mondanám nem voltak pozitív periódusok csapatunk teljesítményében, de a mai napon egy meglehetősen gyenge produkcióval rukkoltunk elő, ami az elmúlt hetek történései után csalódás számomra. Egy alacsony színvonalú találkozón vagyunk túl, amiről lesz mit beszélnünk a soron következő edzésen.

THSE-SASHALOM  - INTER CDF SE 5-1 (3-0)

Gsz: Péter(Márics), Lőrincz L. (Puskás), Péter(Füzy), Márics(Lőrincz L.), Simon (Füzy)

 

A vendégek játékosai egyénileg remek futballisták, de csapatként nem funkcionálnak jól. Ezért is vannak vegyes eredményeik. A mai napon az első játékrészben kombinatívan, jól futballoztunk, és ennek köszönhetően háromgólos előnnyel mehettünk a szünetre. Biztos vezetésünk és kettős emberelőnyünk tudatában nem tudtunk kellően felpörögni a második játékrészre, de ezen a találkozón aligha kell keresnem hibákat a csapatom játékában. Magabiztos, főlényes győzelem volt!

NAGYTÉTÉNYI SE - THSE-SASHALOM 0-1(0-0)

Gsz: Márics (Simon)

 

Talán minket zavart meg jobban a fél órás csúszás, mert az első félidőben ötlettelen, gyenge játékot mutattunk. A hazaiak ekkor mezőnyben jobban futballoztak. Azonban számoltunk azzal, hogy a második játékrészre fáradó ellenfelünkkel szemben több területünk nyílik, és ennek köszönhetően fel fog javulni a teljesítményünk. Ez be is következett, és megérdemelt győzelemmel távozhattunk az Angeli útról. Ma is fegyelmezetten, igazi csapatként dolgoztak játékosaink, és nagyon értékes három pontot szereztünk.

 

THSE-SASHALOM - Ferencvárosi FC 3-1 (2-0)

Gsz: Lőrincz L. (Bogdán), Lőrincz L. (Márics), Lőrincz L. (Simon)

 

Borítékolható volt, hogy feszült hangulatú mérkőzés lesz, hiszen mindkét csapat számára fontos volt a három pont begyűjtése. A mérkőzésen voltak olyan periódusok ahol jól játszottunk, és ebből helyzeteket dolgoztunk ki, gólokat szereztünk. A második félidő közepén feltámadt ellenfelünk, de egy szituációt leszámítva, nem forgott veszélyben győzelmünk, és összességében megérdemelten tartottuk otthon a pontokat.

Talán sokan nem értenek velem egyet, de az elmúlt hetekben pozitív változást tapasztaltam a játékvezetők teljesítményében, függetlenül vesztes vagy győztes mérkőzésünk során. Azonban ma ez lenullázódott. Hasonlóan a vendégek álláspontjához, szerintem is rendkívül enervált, gyenge produkcióval rukkolt elő sípmesterünk. Ha lehetett fogadni arra, és ő ezt megtette, hogy száz vagy annál több mezőnyfaultot indokolatlanul be tud fújni, akkor hibátlanul érkezett a szelvénye. Sajnos nem sikerült ezáltal megfelelő körülményeket biztosítani a csapatok számára, pedig ha valamikor ezen a mérkőzésen egy határozott, magabiztos játékvezető elengedhetetlenül fontos lett volna. Ugyanakkor nekem a saját csapatom hibáival kell első sorban foglalkoznom,és majd a játékvezető ellenőröknek kell ezt megfelelően kielemezni.

 

III. KER. TVE  - THSE-SASHALOM 3-1 (1-0)

Gsz: Gáspár(Simon)

 

Ellenfelünk győzelme megérdemelt, de ezen a napon közel sem játszottunk alárendelt szerepet. Sőt! Minden gól ami születik a világon, hiba előzi meg, de valóban most mindhárom kapott gólt csak magunknak köszönhetjük. Ez egy teljesen  más mérkőzés volt, mint a tavalyi összecsapásunk. Emelt fővel távozhattunk, és ha a jövőben ilyen szinten tudunk teljesíteni nem lehetnek gondjaink. Sok sikert kívánunk a hazaiaknak a folytatásban.

 

THSE-SASHALOM  - VOYAGE SE 1-1 (1-0)

Gsz: Kovács E. (Péter)

A mezőnyben a szokásos kombinatív jó játékot mutatta ellenfelünk, a nagy helyzetek azonban előttünk adódtak. Az utolsó percben is volt egy meccslabdánk, de véleményem szerint összességében igazságos döntetlen született.

RAFC - THSE-SASHALOM  2-3 (1-0)

Gsz: Lőrincz L.(Lőrincz L.), Lőrincz L. (Péter), Simon (Lőrincz L.)

Az első perctől kezdeményezően, jól játszott csapatunk. Ennek ellenére a második félidő második percében már 2-0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla. Még sem roppant össze együttesünk, és érezhető volt ha végre kihasználunk egyet a lehetőségeink közül, megfordulhat minden. Ez be is következett, és egy drámai mérkőzésen csapatunk megérdemelten be is gyűjtötte a számunkra nagyon fontos három pontot. Ha valami, akkor egy ilyen mérkőzés nagy erőt adhat nekünk a folytatáshoz.

THSE-SASHALOM - FŐV. VÍZMŰVEK SK 0-2 (0-1)


Amíg hat-nyolc helyzetből egyszer sem tudunk gólt szerezni, nehéz dolgunk lesz a továbbiakban. A vendégek másfél helyzetből szereztek két gólt. Ebben a tekintetben mindenképpen előttünk járnak, és ez alapján megérdemelten vitték el a három pontot.

 

PÉNZÜGYŐR SE - THSE-SASHALOM 4-0 (2-0)

Tudtuk, hogy nehéz lesz a játék minden elemében felvenni a versenyt egy olyan csapattal, ahol fényévekkel mások a körülmények, lehetőségek. De vereség és vereség, 4-0 és 4-0 között is lehetnek óriási különbségek. Elszomorít, hogy tudtuk mire számíthatunk, és erre fel is hívtam a figyelmet, ennek ellenére az első 20 percben, ha az utcáról nemtől és kortól függetlenül behívok 11 embert, akkor sem lett volna szignifikáns különbség a játékunkban. 30 perc elteltével már mezőnyben produkáltunk értékelhető dolgokat, de összességében nagy csalódás volt a csapatom teljesítménye. Természetesen ilyen arányban is teljesen megérdemelt a hazaiak  győzelme, akik az első 10 percben kivégeztek minket!

Remek csapat, szimpatikus edzővel! Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

 

THSE-SASHALOM - HEGYVIDÉK SE 2-0 (1-0)

Gsz: Lőrincz (Dudás), Péter (Lőrincz).

Az első játékrészben ötlettelenül, lassan játszottunk. Ellenfelünk meg is érezte ezt, és a fél óra után már fel- felbukkantak többször is a kapunk előterében. A szünet előtt egy kavarodás után megszereztük a vezetést. Ennek is köszönhetően várható volt, hogy a második játékrészben nagyobb területek nyílnak majd számunkra. Ezt a helyzetet már jól kezelte a csapat, és ebben a 45 percben már szép támadásokat vezettünk, hátul is biztosan állt a csapat a lábán. Több ziccert is kidolgoztuk, míg ellenfelünk igazából egy helyzetet tudott kidolgozni a 90 perc során. Ennek tükrében úgy gondolom teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Sok sikert kívánok a továbbiakban a Hegyvidék csapatának!


THSE-Sashalom - Kelen Sc 1-2 (1-1)

Gsz: Péter (Füzy)

Van a repertoárunkban minden féle vereség. Ebben az élen állunk. A mai talán az összes közül a legfájóbb. Az első félidőben kiegyenlített játék mellett, nekünk adódtak ziccereink. A második játékrészben felborult a pálya. Nem is játszottunk rosszul. A vendégek összesen kétszer jutottak el a kapunkig ebben a 45 percben. A lefújás előtt aztán agyonrúgtuk őket a labdával, ami a mi kapunkban ütötte fel tanyáját. Nem tudtam, hogy ekkor sírjak vagy nevessek ezen, de a hármas sípszó után pár perccel már inkább pozitív hangulat uralkodott el rajtam. Olyan érzésem volt, mint amikor annak idején az iskolás évek alatt eljött a június vége, és végre kitört a vakáció. De jó, hogy vége ennek az egésznek.

De mielőtt bárki temetne minket, szeretném megígérni, hogy tavasszal bármi is történik,olcsón nem adjuk a bőrünket!

 

UNIONE FC - THSE-SASHALOM 2-0 (2-0)

Érdekes találkozó volt számomra ez a mai,hiszen nem egy játékos volt az ellenfélnél, akik gyermekkorom gombfocicsapataiban is már meghatározó játékosok voltak.Egyrészt nosztalgikus, jó érzés volt viszontlátni ezeket a remek játékosokat, akik hosszú évekkel ezelőtt a kezem alatt szorgoskodtak megannyi hatalmas drámai mérkőzésen, másrészt lehangoló volt szembesülni azzal, hogy amíg bírták erővel eme derék emberek,lefocizták a fiataljaimat.

Sajnos amitől féltem, bekövetkezett. Egy fél csapatnyi meghatározó játékosunk hiányzott, és akiknek ma pótolniuk kellett volna őket, nem tudtak jó teljesítménnyel előrukkolni. Némileg ezeket a labdarúgóimat fel kell mentenem, mert folyamatos játéklehetőség hiányában, nehéz egy meccsen bizonyítani. Ennek ellenére úgy érzem, hogy tartalékos csapatunk nagyobb hittel játszva minimum egy ponttal gazdagabban távozhatott volna a Promontor utcából. Gratulálok rutinos ellenfelünknek. Van amit nem lehet megtanítani soha, vele született adottság kérdése!

 

THSE-SASHALOM - TESTVÉRISÉG SE 1-1 (0-1)

Gsz: Mórocz (Ferenczi)

Az első félidőben amit játékban elterveztünk,megvalósult. A vendégek a semmiből egy kétes körülmények között megítélt tizenegyessel jutottak előnyhöz. A második játékrészben próbáltunk mindent megtenni az egyenlítésért és nyíltabb lett a játék.

A hajrában további ziccereket dolgoztunk ki, de ezek sajnos kimaradtak. Emiatt van bennem némi hiányérzet,de egy jó csapat ellen sikerült ma otthon tartanunk egy pontot!

IKARUS BSE - THSE-SASHALOM 1-2 (1-0)

Gsz:Füzy, Bogdán(Mórocz).

A mérkőzés elején megérdemelten jutott vezetéshez a hazai csapat,még akkor is ha szabálytalan szituáció előzte meg a kapott gólunkat .Az idő elteltével egyre masszívabbá vált csapatunk, és a második játékrészben már támadásokra is maradt erőnk,amiből egy számomra érthetetlen okokból érvénytelenített gólt, illetve két megadott gólt szereztünk,aminek köszönhetően begyűjtöttük a három pontot.Amit elterveztünk a végére tökéletesen megvalósult. Nem jó játékkal ugyan,de szervezett csapatmunkával végre sikerült győztesen elhagynunk a pályát a kerületi rangadón!

BUDAFOKI LC - THSE-SASHALOM 5-1 (2-1)

Gsz: Berecz (Rab)

Sok sikert kívánunk a hazaiaknak a továbbiakban. Mi megpróbálunk a maradék négy őszi mérkőzésen tisztességesen helytállni!

THSE-SASHALOM - RTK-VASLÓ 1-0 (0-0)

Gsz: Puskás (Marton)

A mérkőzés túlnyomó részében mi próbáltunk meg többet tenni a gólszerzés érdekében,A találkozó egyes periódusaiban még a térfelünkre is ritkán tévedtek a vendégek fiatal játékosai,akik valamirevaló helyzetig sem jutottak a kilencven perc során. Mi sem gyártottuk futószalagon a kidolgozott helyzeteket,de ha csak az utolsó pillanatban is, véleményem szerint teljesen megérdemelten tartottuk otthon a három pontot,egy közepes színvonalú és iramú mérkőzésen.

 

INTER CDF SE - THSE-SASHALOM 2-1 (1-0)

Gsz: Bogdán(Füzy)

Megint egy mérkőzés amiben több volt. Az első félidőben szervezetten játszottunk, de egy nem minden napi jól eltalált lövéssel a hazaiak előnyhöz jutottak. A második játékrészben támadóbb felállásra váltottunk. Ennek következtében jöttek is a helyzetek, amik nagyrészt kimaradtak. A hajrában pedig egy megpattanó lövésből eldőlt a mérkőzés sorsa. Szerencséje annak a csapatnak lehet, aki sokat tesz érte. Úgy látszik mi nem tettünk ezért ma sem eleget, így továbbra is veszedelmesen száguldunk lefelé a lejtőn.

THSE-SASHALOMNAGYTÉTÉNYI SE 2-3 (2-0)

Gsz:Szilágyi (Péter), Marton (Rab)

Mi a halottakat is fel tudjuk támasztani. 2-0-ás vezetésünknél ziccereink voltak, és semmi jele nem volt annak, hogy ilyen eredmény születik. Aztán szép csendben ellenfelünk különös erőfeszítés nélkül végül megnyerte a mérkőzést. Ez a találkozó után számomra végleg nem körvonalazódik, hogy hol, mikor fogunk pontot, pontokat szerezni a hátralévő meccseken. Most ilyen periódusban vagyunk, ezt kell megfelelően kezelni.

 

FERENCVÁROSI FC - THSE-SASHALOM  4-2 (3-0)

Gsz. Bogdán (Füzy), Péter A.

Rögtön a mérkőzés elején lenulláztuk magunkat a kiállítással. Ezután a hazaiak jó játékkal tulajdonképpen le is rendezték a mérkőzést.

A második játékrészben engem is meglepett, amit emberhátrányban csapatom mutatott. Jól játszottunk, és mi domináltunk.3-2-nél két ziccert is kidolgoztunk, illetve az egyébként jó teljesítményt nyújtó játékvezető egy nyilvánvaló büntetőt nem ítélt meg a javunkra. Végtelenül ellentmondásos félidőt produkált csapatom, és ezen belül a játékosaim hetven százalékának egyéni teljesítménye is óriási különbséget mutatott a két játékrészt összehasonlítva.

A hazaiak sportszerűségben sokat léptek előre az elmúlt időszakhoz képest! Gratulálok a győzelmükhöz!

Minden mérkőzésünkön, leszámítva a Kerület elleni találkozót, voltak pozitív periódusok, alakulhatott volna máshogy is a mérkőzés, de ettől a jelenségtől aligha fogok az egekbe ugrálni a boldogságtól. Ezért nem jár semmi, ezáltal nem fogunk feljebb lépni a táblázaton.

THSE-SASHALOM - III. KER. TVE 0-4 (0-2)

Két csapat nem tartozik egy kategóriába. Az eredmény ránk nézve hízelgő. Vannak egyéni teljesítmények, amelyek hatalmas csalódást okoztak nekem, még akkor is ha egy olyan csapattal találkoztunk ma, amelynek egyértelműen nem ebben az osztályban lenne a helye. Véleményem szerint az első számú bajnokesélyest tisztelhettünk mai ellenfelünkben.


HEGYVIDÉK SE - THSE-SASHALOM  1-2 (0-1)

Gsz: Péter (Füzy), Lőrincz (Füzy)

Meglepő, de győzelmünk ellenére ma játszottunk a leggyengébben. Ellenfelünk a mérkőzés nagy részében mezőnyben jobban játszott, mint mi. A feladatot így is tökéletesen megoldotta csapatunk, mert ezen az estén kizárólag a három pont megszerzése volt a feladat, hogy végre megszakadjon rossz sorozatunk.

Mivel ez az első fordulóból elhalasztott mérkőzés volt, tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy jól kezdtük a bajnokságot. Sajnos ez nem így van, de ez a sikerélmény már nagyon ráfért együttesünkre!


VOYAGE SE - THSE-SASHALOM  5-2 (2-1)

G: Berecz (Schwarcz), Vaskor (Péter)

 

Sok gondolat megfordult a fejemben ezután a mérkőzés után, de ezeket az öltözőn belül fogjuk tartani. Nem akarok, és nem is szabad a rossz sorsolásunkra hivatkozni, még akkor sem ha vélhetően az idény másik felében más tudású ellenfelekre számíthatunk. Egy bronzérmes csapattól négy forduló után így állni, elfogadhatatlan eredmény. A bíztató jelekből, jó periódusokból is elegem van. Eredményt szeretnék! Ellenfelünk ma is bebizonyította számomra, hogy remek futballt játszik, ami ritka ebben az osztályban.


 

THSE-SASHALOM -RAFC 0-2 (0-0)

Kiegyenlített, jó iramú, küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. A hajrában számunkra szerencsétlen góllal eldőlt a találkozó sorsa. A hosszabbításban született találatnak már nem volt jelentősége. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a továbbiakban! Dolgozunk tovább, hogy végre sikerüljön elindulnunk felfelé!


FŐV.VÍZMŰVEK SK - THSE-SASHALOM 5-1 (2-0)

G.: Lőrincz (Vaskor)

A hazaiak egy-két játékosában valószínűleg életre szóló pszichés következményekkel járt az a szituáció, miszerint az előző bajnokságban mögöttünk végeztek a negyedik helyen,pedig nincs miért szégyenkezni egy negyedik hely miatt. Más magyarázattal nem tudok szolgálni az ügyben, hogy minden előzmény nélkül rögtön a mérkőzés elején megszülető hazai gól után, az "ott van tetű csapat és szedjétek ki ügyetlenek" csatakiáltásokkal ünnepeltek a váci úti srácok. A mérkőzés folyamán a Vizes fiúknak arra is maradt idejük, miközben csatáruk pakolta nekünk a gólokat, hogy folyamatosan analizálják, boncolgassák a teljesítményünket, hogy mennyire ügyetlenek vagyunk, és fogalmunk sincs erről a játékról. Hátborzongató érzés lehet számukra ezek után, hogy egy ilyen csapat előttük végzett a harmadik helyen a tavalyi pontvadászatban. Az elmúlt egy évben háromszor találkoztunk a Vízművek együttesével, és minden alkalommal hasonlót tapasztaltam mikor együtt töltöttük el a játékidőre szánt másfél órát. Első dolgom az volt ezek után, hogy tükörbe nézzek, és végiggondoljam saját csapatom hozzáállását, viselkedését is. Mivel is érdemelhettük ki ezt a fajta viselkedést??? Bizonyára rajtunk is lehet támadási felületet találni, főleg ha ilyen reakciókat váltunk ki egyes emberekből, de aki ilyen viselkedést engedne meg a pályán, mint amit néhány hazai játékos, nálam egy percet sem tölthetne még a sportlétesítmény környékén sem. Ez azonban az én dolgom, és nem mindent láthatunk ugyanúgy. Illetve gondolom ez a véleményem aligha érdekel egy Vízművek játékost is, és bizonyára nekik is van erről álláspontjuk, aminek vélhetőleg van igazságtartalma.

Magáról a mérkőzésről a következőt tudom nyilatkozni: az első félidőben fennállásunk legenerváltabb,legrosszabb játékát mutattuk. Ez azért is fájó, és megdöbbentő számomra, mert a múlt heti ellenfélhez képest gyengébb csapattal találkoztunk. A második játékrészt remekül kezdtük, de sajnos a jogosan megítélt büntető kimaradt, így végleg elúszott a meccs. Ebben a félidőben már sokkal agresszívebben és biztatóbban játszott együttesünk. A két csapat közti négy gólkülönbséget egyetlen játékos jelenléte eredményezte. A hazaiak 2-es számmal játszó futballistájának ezúton is gratulálok.

 

Ha a jövőben az első félidei felfogásban futballozunk, mi leszünk majd az egyik biztos kieső. Ha a második félidei játékunkat tudjuk majd állandósítani, nem lesznek problémáink.

 

THSE-SASHALOM - PÉNZÜGYŐR SE 1-4 (0-2)

G.: Berecz (Péter)

Várakozásnak megfelelően egy nagy jó csapatot láttunk vendégül. Ellenfelünk győzelméhez ilyen arányban sem férhet kétség, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon szerencsétlen, elkerülhető gólokat kaptunk. Összességében azonban csapatom felnőtt ma a feladathoz, és egy remek iramú mérkőzésen a jövőre nézve is biztató teljesítményt nyújtott. A végeredmény ellenére elégedett vagyok a játékosaimmal, és úgy gondolom jó úton járunk!





játékosok
  • Kiss Dávid
  • Révész György
  • Pataki Bence
  • Kovács Zsombor
  • Farkas Zoltán
  • Orza Andrei
  • Sztankó Dávid Sándor
  • Rácz Botond
  • Simon Péter
  • Altorjai Richárd
  • Vincze Szabolcs
  • Aranyos Márk
  • Katona Dániel
  • Tóth Henrik
  • GERHARDT ÁDÁM
  • Fodor Norbert
  • Bánhidi Bence
  • Csuka Máté
  • Péter Attila
  • Csontos Krisztián
  • Németh Gábor
  • Baksa Ákos
  • Jakubek Norbert
  • Szalai Kristóf
  • Sárossy Dániel
  • Gólya Martin
  • Sásdi Dominik